A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2022. július 22-én nyereségvágyból, társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a két negyven év körüli férfival szemben, akik a vád szerint 2008. november 20-án éjjel Csépán betörtek egy idős asszony házába, elvették ékszereit, majd megölték.
Megjegyzés: Az ügyben 2022. november 8-ára kitűzött előkészítő ülésen előreláthatóan a vádirat ismertetésére és a vádlottak kihallgatására kerül sor.
FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!
A tárgyalótermekben - a távolságtartás betartása miatti létszámkorlát miatt - a sajtószervek számára az előzetes regisztráció továbbra is kötelező.
Az előzetes regisztrációs kérelmet legalább 24 órával hamarabb, a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.
A kérelemben meg kell jelölni az épületbe belépni kívánó személy nevét, és azt, hogy milyen célból kíván belépni az épületbe.
A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.
Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.
Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.
Információ:
Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu