A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2021. február 25-én társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó férfival, és élettársával, egy harminc év körüli nővel szemben, akik a vád szerint, 2020. október 9-én délután engedély nélkül bementek a nő szüleinek jászladányi házába, ahol a nő egy bográccsal sújtott apja fejére, majd a férfi előbb egy tetőléccel, majd puszta kézzel ütötte, rúgta párja édesapját, akinek a bántalmazás következtében, számos más sérülése mellett, közvetett életveszéllyel járó fejsérülése, ún. keményburok alatti vérzése keletkezett.
Megjegyzés: A 2022. február 9-ére kitűzött tárgyaláson előreláthatóan tanúk kihallgatására kerül sor.
FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!
A tárgyalótermekben - a távolságtartás betartása miatti létszámkorlát miatt - a sajtószervek számára az előzetes regisztráció továbbra is kötelező.
Az előzetes regisztrációs kérelmet legalább 24 órával hamarabb, a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.
A kérelemben meg kell jelölni az épületbe belépni kívánó személy nevét, és azt, hogy milyen célból kíván belépni az épületbe.
A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.
Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.
Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.
Információ:
Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu