A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat, azzal a jászberényi fagylaltozót üzemeltető férfival szemben, aki miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy próbavásárlás során észlelték, hogy nem adott nyugtát és a pénztárgépben több pénz van, mint az azon bizonylatolt értékesítések, 100-100 ezer Ft-tal próbálta megvesztegetni a két revizort, hogy - mint a vádirat szerint mondta, „hogy rendben legyen a jegyzőkönyv.”
Megjegyzés: A 2021. november 5-én az ügyben előkészítő ülés tart a törvényszék.
FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!
A tárgyalótermekben - a távolságtartás betartása miatti létszámkorlát miatt - a sajtószervek számára az előzetes regisztráció továbbra is kötelező.
Az előzetes regisztrációs kérelmet legalább 24 órával hamarabb, a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a birosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.
A kérelemben meg kell jelölni az épületbe belépni kívánó személy nevét, és azt, hogy milyen célból kíván belépni az épületbe.
A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.
Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.
Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.
Információ:
Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu