A Szolnoki Törvényszék másodfokon jár el annak a férfinak a bűntetőügyében, akit a Jászberényi Járásbíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében gondozási kötelezettség elmulasztása, kényszermunka, zsarolás és 2 rendbeli lopás bűntette, valamint csalás és 9 rendbeli lopás vétsége miatt 10 év börtönre ítélt és 10 évre eltiltotta a közügyektől.
Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint ugyanis élettársával, ápolást és ellátást ígérve beköltöztek egy idős asszony házába, de gondozási kötelezettségüknek nem tettek eleget. Majd ugyanezen lakásba befogadtak egy kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit, akit a pár férfi tagja folyamatosan és rendszeresen veréssel fenyegetve és többször bántalmazással arra kényszerített, hogy neki ingyen dolgozzon és bűncselekményeket kövessen el, az azokból származó bevételt pedig neki átadja.
A férfi büntetlen előéletű élettársát gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt első fokon, jogerősen 1 év felfüggesztett börtönre ítélte a Jászberényi Járásbíróság.
A férfi azonban fellebbezett az ítélet ellen, így az ügy, az ő vonatkozásában másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.
Megjegyzés: Az ügyben 2020. január 14-én 8.30 órára kitűzött nyilvános ülésen előreláthatóan másodfokú határozathirdetésre kerül sor.
Információ:
Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő
06-56/501-400 3106-es mellék
gymolnars@szolnokit.birosag.hu
Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár
06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu