Csalás bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2020. január 16., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
Csalás bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalás helyszíne: 
Szolnoki Törvényszék
Tárgyaló: 
I. emelet 53.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Szolnoki Törvényszék másodfokon jár el annak a nőnek a bűntetőügyében, akit a Szolnoki Járásbíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében 4 rendbeli csalás bűntette és 1 rendbeli csalás vétsége miatt 3 év börtönre ítélt és 4 évre eltiltott a közügyektől.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint ugyanis 5 személytől összesen több mint 10 millió Ft-ot csalt ki a legkülönbözőbb módszerekkel. Volt, akinek azt állította, hogy súlyos beteg és a kórházi kezeléséhez szükséges a pénz, holott betegségben nem szenvedett és orvosi kezelésre sem járt. Volt, akinek azt mondta, perindításhoz szükséges neki a pénz, de ténylegesen semmilyen eljárást nem indított. Egyik áldozatától pedig úgy csalt ki többszázezer forintot, hogy magát, telefonban az egyik idősotthon vezetőjének adta ki, és a gyanútlan sértettet azzal hitegette, hogy az összegért cserébe az édesanyja bekerülhet az idősek otthonába.  

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.  

Megjegyzés: Az ügyben 2020. január 16-án 9.00 órára kitűzött nyilvános ülésen előreláthatóan másodfokú határozathirdetésre kerül sor.

Információ:

Dr. Papp Judit sajtószóvivő
06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
pappjuditdr@szolnokit.birosag.hu

Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár
06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: