Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2016. február 23., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Szolnoki Törvényszék
Tárgyaló: 
I. emelet 53.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt F.I. és társa vádlottakkal szemben folyamatban lévő büntetőügyben 2016. február 23-ára folytatólagos tárgyalás kitűzésére került sor.

***

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség I. r. F.I. és II. rendű B.A. vádlottal szemben társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a vádlottak 2013. május 22-én 16.30 óra körüli időpontban Karcagon, a Kisújszállási út mellett kijelölt kerékpárúton a város központja felé közlekedtek kerékpárral. Előttük haladt azonos irányban kerékpárral a 75 éves sértett. A Kisújszállási út 45. szám előtti útszakaszon I. r. vádlott megelőzte a lassabban haladó sértettet. A mögöttük haladó II. r. vádlott balról szintén előzni kezdte a sértettet, és ekkor pontosan meg nem állapítható ok miatt közöttük szóváltás alakult ki, majd a II. r. vádlott jobb kezével a sértett felsőtestét testi sértés okozás szándékával meglökte, melyet a sértett bal karjának felemelésével próbált kivédeni, eközben a kerékpárral elesett. A sértett az esés következtében fejének jobb oldalát az egyenetlen aszfalt útburkolatba ütötte és mozdulatlanul ott maradt, a II. r. vádlott is elesett a kerékpárral.

Az I. r. vádlott észlelte a történteket, a kerékpárját földre lökte, visszaszaladt és jobb lábbal, nagy erővel a földön fekvő sértett arcába rúgott. Időközben II. r. vádlott felállt és I. r. vádlottal együtt kerékpárral elhajtottak a város központja felé, magára hagyva a sértettet.

A vádlottak magatartásának következtében a sértett a jobb oldali homloktájék 4 rendbeli repesztett jellegű sebzését, környezetében a felhám hámhorzsolásos jellegű sebzését, mindkét oldali alsó-felső szemhéjak bevérzését, az orrgyök területének repesztett jellegű csontig hatoló lágy rész sérülését, darabos elmozdulással járó orrcsont törést, jobb oldali mellkas felső bordák vetületének bevérzéssel járó hámzúzódásos sérülését, a szegycsont felső harmad vetületének hámhorzsolásos sérülését, a jobb oldali nyakszirtlebeny körülírt (perifocalis) agyvizenyővel kísért vérzéses agyzúzódást, agyrázkódást, bal oldali kemény burok alatti vérzés sérülését szenvedte el.

A jobb oldali homloktájék repesztett jellegű sebzés közepes erejű, tompa erőbehatásra jöhetett létre, a kerékpárral történő elesés és a talajhoz történő ütődés következtében, melynek következménye az ellencsapódás miatt a baloldalon kialakult kemény burok alatti vérzés. A jobb oldali nyakszirtlebeny vérzéses zúzódása szintén ellencsapódásos mechanizmus útján keletkezett az arckoponyát ért nagy erejű tompa erőbehatás következményeként.

Az arckoponya területében minimálisan két rendbeli, míg a mellkas területében további egy rendbeli tompa erőbehatás érvényesült, az utóbbi sérülés az elesés során a kerékpár kormányhoz történő ütődés következménye.

Az elszenvedett lágy rész és az agyrázkódás sérülés 8 napon belül gyógyuló, míg a darabos elmozdulással járó orrcsonttörés 8 napon túl gyógyuló sérülés. A kemény burok alatti agyzúzódás és a tarkólebeny agyzúzódás tényleges gyógytartama 5-6 hétben határozható meg, és közvetlen életveszélyt okozó sérülésnek tekinthetők, amelyek műtéti beavatkozás nélkül gyógyultak.

Információ:    Dr. Sándor Géza sajtószóvivő 06-30/239-9614
sandorg@szolnokit.birosag.hu

Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék
soosrdr@szolnokit.birosag.hu

Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár 06-30/884-12-95
tovizia@szolnokit.birosag.hu

 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: