Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete

Tárgyalás időpontja: 
2015. március 31., kedd 08.30
Ügy tárgya: 
Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Tárgyalás helyszíne: 
Szolnoki Törvényszék
Tárgyaló: 
I. emelet 53.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádirata szerint E. L. vádlott 2004. óta élettársi kapcsolatban élt S. D.-val Jászapátiban. A kapcsolatból két gyermek született, 2004. és 2010. évben.

A vádlott 2012. október végéig egy cég telephelyén dolgozott Jászapátiban, ahol munkatársa volt unokatestvére, F. P. sértett is, majd a vádlott 2012. november 9. napjától Ausztriában egy szállodában konyhai kisegítő volt, ahonnan hozzávetőlegesen havonta 3-4 napra járt haza a családjához.

A vádlott távolléte alatt 2013. év első harmadában élettársa, S. D. és F. P. sértett között szexuális kapcsolat alakult ki, amelyet a vádlott megsejtett, majd sejtése 2013. május elejére bizonyossággá vált, elolvasva élettársa és a sértett közötti elektronikus levelezést.

Ezen időponttól kezdődően Ausztriából élettársát folyamatosan kérdőre vonta, telefonon a sértett felesége részére a történtekről beszámolt, őt rendszeresen hívogatta, amelynek során a sértettre vonatkozóan fenyegető mondatokat használt, többek között, hogy fejbe lövi, a torkát elvágja, megöli azért, amit az élettársával tett.

A vádlott a sértettet 2013. nyarán Jászapátiban egy alkalommal felkereste és számon kérte, valamint kijelentette neki, hogy „családját tönkreteszi és amíg él, keresztbe tesz neki”, továbbá megfenyegette azzal, hogy őt megöli.

A sértett élettársa, F. Pné egy idő után a hívásait nem fogadta, a vádlott a zaklatással 2013. júliusára felhagyott.

A vádlott azonban az idő múlása ellenére a történteket nem tudta feldolgozni, annak ellenére sem, hogy a családja hosszabb időt töltött vele külföldi munkahelyén, illetve, hogy problémája megoldására pszichológus segítségét is kérte.

A vádirat szerint a vádlott 2013. szeptember-októberére elkeseredésében arra a döntésre jutott, hogy F. P. sértettet megöli.

Elhatározta, hogy a családja tudta nélkül Magyarországra hazautazik és a hajnali órákban – amikor tudta, hogy a volt közös munkahelyükön a sértett egyedül tartózkodik és ahová az őrkutya őt, mivel ismeri, beengedi – a sértettet benzinnel lelocsolja és meggyújtja. Eldöntötte, hogy a meneküléshez előzetesen apróhirdetés útján használt kerékpárt fog vásárolni egy – megtévesztés végett –, a sértett nevére aktivált telefonkártya felhasználásával.

2013. október 16. napján – korábbi elhatározásának megfelelően – Ausztriában a lakóhelyén nagyobb mennyiségű ruhaneműt vett magához, egy a korábban télire vásárolt pamut alsóból maszkot készített magának és vonattal Magyarországra indult. Utazása során nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott.

A vádlott 2013. október 16. napján 18 és 19 óra közötti időben érkezett Szolnokra, ekkor már a birtokában volt az aktiválatlan mobiltelefon-kártya, amit ekkor F. P. sértett adatait felhasználva üzembe helyezett, használt kerékpárt – hozzá lakatot – vásárolt a menekülés felhasználásához és tájékozódott a külföldre menő repülőjáratokról, illetve azok költségeiről.

2013. október 16. napján 20.30 és 21 óra közötti időben a vádlott a Tesco melletti Shell üzemanyagtöltő állomáson egy magával vitt üdítős flakonba hozzávetőlegesen 1 liter benzint vásárolt, majd Szolnokról a 22.37 órakor induló vonattal Jászapátiba utazott, ahol az éjszakát a helységben bolyongva töltötte.

Tudott arról, hogy a sértett hajnali 5 órakor kezdi a munkát, ezért munkakezdésre megjelent a telephelyen, ahol azt tapasztalta, hogy a sértett már ott tartózkodik és dolgozik.

A vádirat szerint a vádlott ekkor az elkészített maszkot és kesztyűt felvette, külsejét a hátizsákja mellkasra rögzítésével és arra egy pulóver húzásával elváltoztatta. Ezt követően a kerékpárt a kerítés mellé támasztotta, majd a telephelyre a csukott, de nem zárt kapun keresztül bement, majd ott elbújt.

A vádlott megvárta, míg a sértett az épületből kijött, a sötétben előugrott és a kezében tartott flakonból a benzint karnyújtásnyi távolságból F. P. sértett arcába, fejére kezdte locsolni.

F. P. sértett a ráöntött benzinből nyelt, illetve látását a szemébe csorgó anyag akadályozta, azonban a vádlott felé hadonászva igyekezett annak kezéből a palackot kiütni.

A vádlott az összes benzint a sértettre locsolta, majd a palackot eldobta. Ezt követően a ruházatából egy öngyújtót vett elő, azt a sértett mellett állva meggyújtotta, miközben a sértettnek elváltoztatott hangon azt suttogta, hogy „meghalsz”.

A sértett ekkor félelmében a helyszínről futva elmenekült. Menekülése során észrevette a vádlott által a helyszínre vitt kerékpárt, arra felült és a közeli lakóházához biciklizett.

A sértett a cselekmény során sérülést nem szenvedett.

A vádlott a sértett után az utcára szaladt, azonban eközben kezén a kesztyű meggyulladt. A vádlott a tüzet eloltotta, majd a helyszínről eltávozott. Távozása során a bűncselekmény megvalósítása során viselt ruházatát eldobta, majd busszal, illetve vonattal Budapestre utazott, ahonnan egy Münchenig közlekedő vonatra felszállva az országot elhagyta.

A vádlottat az országból való távozása során a családtagjai több alkalommal megkísérelték felhívni, azonban ő a hívásokat elutasította, félve attól, hogy valójában a rendőrség keresi.

Amennyiben a vádlott által meggyújtott öngyújtó lángja a sértettre öntött benzint lángra lobbantja, az rövid időn belül II. fokú hólyagképződéssel járó égési sérüléseket hozott volna létre, amely – a sértett életkorára figyelemmel – testfelületének 60-62%-át érintő égési sérülést eredményezett volna. Ezen sérülés közvetlen életet veszélyeztető állapotot eredményez. Ebben az esetben a szakszerű orvosi ellátás ellenére halálos kimenetellel kell számolni. A sértett halála nagy szenvedés-érzet mellett következett volna be, az emberi élet elvételével általában együtt járó fájdalomérzetet lényegesen meghaladó szenvedést okozva.
_______________________________________________________________

A 2015. március hó 31. napján megtartásra kerülő folytatólagos tárgyaláson előreláthatóan perbeszédek megtartására kerül sor.

Információ:    Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék
soosrdr@szolnokit.birosag.hu

Dr. Sándor Géza sajtószóvivő 06-30/239-9614
sandorg@szolnokit.birosag.hu

 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Nem
Eljáró bíróság: