Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2015. március 26., csütörtök 10.00
Ügy tárgya: 
Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Szolnoki Törvényszék
Tárgyaló: 
I. emelet 62.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

U.I. vádlottat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntettével vádolja az alábbi tényállás alapján.

U.I. vádlott 2011. évben – pontosabban nem meghatározható időpontban – szüleivel összeveszett, akik vele a kapcsolatot megszakították. Ezt követően a vádlott hajléktalanként, illetve barátai, ismerősei által biztosított ideiglenes szálláshelyeken tartózkodva sodródó életmódot folytatott.

A vádlott 2013. májusában megismerkedett T.E-vel, akivel 2013. júniusára szerelmi kapcsolatot alakított ki. A vádlott sodródó életvitele, rendszeres féltékenységi jelenetei, negatív életszemlélete miatt a kapcsolat hullámzó volt, a válófélben lévő T.E. nem akarta magát a vádlott felé elkötelezni.

2013. szeptemberében a vádlott albérletbe költözött, valamint – hozzávetőlegesen ugyanazon időponttól kezdődően – munkaviszonyt létesített. 2013. október közepén azonban a vádlott, mivel munkahelyén nem érezte jól magát, felmondott. Ekkorra ismét anyagi problémái voltak, magánszemélyektől és pénzintézettől felvett kölcsönnel fedezte megélhetését. A 2013. október 18-20-ai hétvégére lelkileg mélypontra került, rossz anyagi helyzete, továbbá a T.E-vel való párkapcsolatának hanyatlása miatt. 2013. október 20-án az esti órákban elhatározta, hogy másnap mindenképpen pénzt szerez, mert az albérletének kaucióját másképpen nem tudja kifizetni, és tartott attól, hogy akkor elveszíti a lakást, valamint ezzel együtt a barátnőjét is. A megszerzendő pénzből korábbi tartozásait is ki kívánta fizetni, továbbá meg akarta alapozni T.E-vel közös jövőjét. A vádlott gondolataiban már ekkor felvetődött H.J-né sértett, illetve családja, mint akiktől a számára szükséges pénzt meg tudja szerezni.

A vádlott a sértettet és családját, továbbá anyagi körülményeit jól ismerte, mivel fiukkal baráti kapcsolatot ápolt. A vádlott alkalmanként H.J-nek a méhészkedésbe be is segített.

U.I. vádlott 2013. október 21. napján 7 óra 30 perc körüli időben felkelt, majd a mobiltelefonján működő internet kapcsolaton keresztül a Facebook közösségi portálon chatelésbe kezdett T.E.-vel.

A vádlott 8 óra 30 perc körüli időben a hátizsákjába tett egy, a tulajdonát képező 32 cm hosszú, ezen belül az él részén 21 cm, a foki részén 19 cm pengehosszúságú, a nyélnél 4 cm pengeszélességű kifejezett hegyben végződő konyhakést, és kerékpárral elindult otthonról, azért, hogy a kés használatával - akár a sértett élete árán is - pénzt szerezzen. A vádlott - elhatározásának megfelelően - kerékpárral elment H.J-né sértett lakóhelyére.

A vádlott a lakóhelyéről a sértett házáig tartó kerékpározás közben is folyamatosan folytatta a Facebook-on a beszélgetést T.E-vel, akinek a bűncselekményre irányuló szándékát leplezte, vele a kapcsolatuk jövőjéről beszélgetett.

A vádlott 8 óra 50 perckor érkezett a sértett házához, ahol tapasztalta, hogy H.J. autója nem áll az udvaron. A vádlott a házba becsengetett, majd az ajtót nyitó H.J-né sértettnek valótlanul azt állította, hogy tőle mézet szeretne vásárolni. A sértett a vádlottat a házba behívta, majd az általa kért mézért - a lakáson belüli ajtót használva - a garázsba ment. Mindeközben a sértett a vádlottal beszélgetett, aki így megtudta tőle, hogy az egyetlen, még otthon lakó gyermekük éppen dolgozik. Mire a sértett a konyhába visszatért, a vádlott meggyőződött arról, hogy H.J-nén kívül a házban más személy nem tartózkodik.

A vádlott ekkor a kést a hátizsákjából elővette és a konyhában, az asztal mellett, neki háttal álló sértettet szó nélkül, kis erőbehatással a felső testén szurkálni kezdte. H.J-né sértett menekülni, majd védekezni próbált, a magából kivetkőzve, őt hátulról folyamatosan szurkáló vádlott irányába hátrakapott, majd vele szembefordult és igyekezett a konyhából őt kifelé lökdösni. A vádlott az előszobában a vele szemben álló sértettet, a kést jobb kezében tartva, azt marokra fogva, több alkalommal nagy erővel a mellkasán – a tüdő és szívtájékon - , valamint a has felső részén megszúrta. Ezen szúrások következtében a sértett erősen vérezve a földre esett, a tüdőt ért sérülés miatt hörögve levegő után kapkodott.

A vádlott mindeközben az előtérből jobbra nyíló érkezőben pénz után kezdett kutatni, és az ajtó mögötti szekrény tetején lévő konzervdobozban fellelt 85.000,- forintot, valamint egy üveg mézet magához véve, az ajtót maga mögött becsukva a lakásból távozott.

A vádlott lakóhelyére távozva 9 óra 3 perctől kezdődően a Facebook-on való beszélgetést T.E-vel továbbfolytatta. Lakóhelyére érkezését követően a kést elmosta, és a mézzel együtt nylon tasakba, továbbá egy zsákba téve az udvaron elrejtette, míg az eltulajdonított pénzt az udvaron, egy vaslemez alatt helyezte el.

H.J-né sértett a bántalmazást követően rövid idővel – a részére nyújtott, idejekorán érkező, szakszerű orvosi segítség ellenére – heveny külső és belső elvérzés következtében a helyszínen elhalálozott.

U.I. vádlott a sértettnek összesen 30 rendbeli szúrt-metszett sérülést okozott oly módon, hogy H.J-nét a hátán 11 alkalommal, a test elülső részén a nyaktól a combig 7 alkalommal, a jobb karon 5 alkalommal, a bal oldali deltaizom vetületében, illetve a bal felkaron 3 alkalommal, a hónaljvonalban a mellkas jobb oldalán 1 alkalommal, míg a mellkas bal oldalán 2 alkalommal szúrta meg. Ezen utóbbi két sérülés, az V. és a X. borda magasságában elhelyezkedő szúrások a mellkasfalon áthatolva a bal oldali tüdőt és a szív felső fő űrös visszerét sértették.

Az elszenvedett sérülések és a halál között közvetlen okozati összefüggés állapítható meg.

H.J-né sértettnél a cselekmény elszenvedésének időpontjában közepes mértékű egészségkárosodás állt fenn, melyből 25 % pszichés károsodás, 20 % mozgásszervi károsodásként jellemezhető. Ezen állapota a bűncselekmény elhárításában nem korlátozta, ugyanakkor olyan betegségben, vagy szervi elváltozásban nevezett nem szenvedett, amely a halál kialakulását elősegítette vagy siettette volna.

H.J. a sérelmére elkövetett magánlaksértés bűntette miatt 2013. november 25. napján joghatályos magánindítvánnyal élt U.I. vádlott ellen.

U.I. vádlott nem szenved, és a cselekmény elkövetése idején sem szenvedett elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban, vagy a kóros elmeállapot szintjét elérő személyiségzavarban.
__________________________________________________________________

A 2015. március hó 26. napján tartandó folytatólagos tárgyaláson előreláthatóan szakértő-meghallgatásra, és tanúkihallgatásra kerül sor.

Információ:    Dr. Sándor Géza sajtószóvivő +36-30/2399614
sandorg@szolnokit.birosag.hu

Dr. Pócs Teodóra sajtószóvivő 06-56/501-400 3125-ös mellék
pocst@szolnokit.birosag.hu

 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Nem
Eljáró bíróság: