Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2015. január 13., kedd 08.30
Ügy tárgya: 
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Szolnoki Törvényszék
Tárgyaló: 
I. emelet 53.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint SCH.A.E. vádlott 2012. július 7. napján 16 óra körüli időpontban Szolnokon, a MÁV strandon szóváltásba került az ittas állapotban lévő Cz.M-mel és O.J-val azért, mert Cz.M. majdnem rálépett a vádlott 8 éves gyermekére. A vitatkozás során a vádlott és Cz.M. kölcsönösen lökdösték, majd ütlegelték egymást, végül a vádlott Cz.M-et a járda melletti sövénykerítésbe lökte.

Az erősen ittas állapotban lévő O.J. sértett a két férfi dulakodásába fizikailag nem avatkozott bele, amikor társa elesett, akkor a helyszínről elment.

A vádlott a sértett után ment, aki ekkor már a trafóház előtt a járdán támolygott, kezében egy pohár sörrel. Amikor észlelte a szitkozódva, hátulról közeledő vádlottat, megpróbált visszafordulni, de eközben a vádlott két kézzel felső testén erőteljesen meglökte, melynek következtében a sértett elesett. Fejét olyan erővel ütötte a betonjárdába, hogy elvesztette eszméletét, az orrából és szájából vér kezdett folyni.

A vádlott magatartásának következtében a sértett keményburok és lágyburok alatti vérzést, agyzúzódást, a jobb oldali falcsont – halántékcsont – törését szenvedte el. Sérülése közvetlen életveszélyes sérülésnek tekinthető, életmentő beavatkozásra nem került sor, hagyományos, konzervatív terápiával a koponya boltozat törése 6-8 hét alatt gyógyult, az agyzúzódás gyógytartama 1-1,5 évben határozható meg.

A vádirat szerint a vádlott észlelte a sértett nagyfokú ittasságát, bizonytalan járását, ezért a tőle elvárható figyelem, körültekintés mellett számítania kellett arra, ha erőteljesen meglöki a rendkívül ingatag egyensúlyi helyzetben lévő sértettet, eleshet és akár életveszélyes sérülést is szenvedhet.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség SCH.A.E. vádlottat a fenti tényállás alapján életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja.
______________________________________________________________

A 2015. január 13. napján tartandó folytatólagos tárgyaláson a bíróság a bizonyítási eljárást tanúk kihallgatásával és igazságügyi orvosszakértő meghallgatásával folytatja.

Információ:    Dr. Sándor Géza sajtószóvivő
sandorg@szolnokit.birosag.hu
+36-30/2399614
 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Nem
Eljáró bíróság: