Ünnepélyes könyvbemutató a Szolnoki Törvényszéken

A Szolnoki Törvényszéken 2018. június 5-én ünnepélyes keretek között mutatták be A Szolnoki Törvényszék története a sajtó tükrében 1945-ig - című bíróságtörténeti kötetet, ami a múlt század első felében Jász-Nagykun-Szolnok Megye bíróságaival kapcsolatosan a helyi sajtóban megjelent újságcikkek szemelvénye. A törvényszék gondozásában, a megyei levéltár közreműködésével, az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Ráth György Bíróságtörténeti Pályázat keretében megszületett kötet bemutatóján a város és megye, valamint a társszervek vezetői mellett számos bírósági elnök és az Országos Bírósági Hivatal Tudományszervezési és Dokumentációs Osztályának vezetője is részt vett.

A Szolnoki Törvényszék története a sajtó tükrében 1945-ig –
című bíróságtörténeti kötet címlapja

 

Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke megnyitójában a Szolnoki Újság 1927-es számát idézve a múlt felkutatásának fontosságát hangsúlyozta. Megköszönte a megyei levéltár, és az Országos Bírósági Hivatal Ráth György Bíróságtörténeti Pályázat keretében nyújtott segítségét, ami nélkül a kötet nem születhetett volna meg. Emlékeztetett arra, hogy a most bemutatott kiadvány a Szolnoki Törvényszék harmadik bíróságtörténeti kötete, a 2015. május 19-én bemutatott Szolnoki jogászok emlékezete - bíróságtörténeti emlékek 1945-től és a 2017. június 22-én bemutatott A Szolnoki Törvényszék története 1945-ig című munkákkal megkezdett út folytatása, ami számos érdekes, a múlt század első felében a megye bíróságaival kapcsolatosan a helyi sajtóban megjelent cikket gyűjt egy csokorba, melyek olvasásához jó szórakozást kívánt.

Ezt követően Bojtos Gábor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár főlevéltárosa Bírák, épületek, szenzációs bűnpörök címmel tartott előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A főlevéltáros két város, Karcag és Jászberény bírósági történelmének egy-egy momentumáról, az előbbi bírósági épületének megszületéséről, míg az utóbbi törvényszéki státusztának elvesztéséről beszélt előadásában, majd a megye néhány századelőn élt legendás bírájának életútját, és számos emlékezetes, a helyi lapokban megjelent büntetőügyét mutatta be, kedvet csinálva a kötethez.

Bojtos Gábor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár főlevéltárosának előadása a Szolnoki Törvényszék dísztárgyalótermében 2018. június 5-én

 

Végezetül dr. Pongrácz Zsolt, a Szolnoki Törvényszék büntető kollégiumának és bíróságtörténeti munkacsoportjának vezetője utalt arra, hogy a kötetben összegyűjtött, a XX. század első felében megjelent sajtócikkek ékes bizonyítékai annak, hogy nincs új a nap alatt, a történelem ismételi önmagát. Kiemelte, hogy fontosnak tartja, hogy a kötet arcot ad a törvényszék épületének, és nyitott szívvel ajánlotta azt az olvasóknak.

Dr. Pongrácz Zsolt, a Szolnoki Törvényszék büntető kollégiumvezetőjének előadása a Szolnoki Törvényszék dísztárgyalótermében 2018. június 5-én

 

Szolnok, 2018. június 5.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya