Nyitott bíróság

 

Az Országos Bírósági Hivatal 2012-ben hirdette meg a Nyitott Bíróság Programot, melynek elsődleges célja az állampolgárok igazságszolgáltatással és a bírósági szervezettel kapcsolatos ismereteinek bővítése, de nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, a fiatalkorúak elkövetővé, illetőleg áldozattá válásának megelőzésére is.

A Programban a Szolnoki Törvényszék és Jász-Nagykun-Szolnok megye más bíróságai évek óta tevékenyen részt vállalnak. Tavaly, 2018-ban 56 rendezvényt tartottak, melyeken 35 megyei általános- és középiskola, több mint 3.500 diákja vett részt.

A Nyitott Bíróság Programmal kapcsolatos részletes tájékoztató anyagunkat innen töltheti le.

A Program keretében idáig tartott programjainkról, rendezvényeinkről az alábbi címekre kattintva olvashat bővebben:

 

2019

Igazságszolgáltatás Európai Napja Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Nyitott Bíróság és bírósági családi nap a kunszentmártoni városnapon

A Szolnoki Törvényszék idén is ott volt a Szolnoki Gulyásfesztiválon

Két nap alatt száz érdeklődő járt a Karcagi Járásbíróság Nyitott Bíróság-rendezvényein

Háromszáz diák vett részt a törvényszék kunhegyesi Nyitott Bíróság rendezvényén

Csaknem másfél száz kép érkezett a Szolnoki Törvényszék rajzpályázatára

Áprilisban több mint nyolcszáz diák járt a Nyitott Bíróság Program rendezvényein Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Idén a Szolnoki Törvényszék is részt vett a Vásárhelyi pályaorientációs napján

Bírót kérdeztünk az áldozatok világnapján – Interjú Dr. Gy. Molnár Sándorral, a Szolnoki Törvényszék bírájával

Bírák, ügyészek és ügyvédek tartottak előadást hivatásukról Karcagon

 

2018

Idén a Tiszafüredi Járásbíróság is részt vett a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium pályaorientációs napján

A bíróság elnöke tartott osztályfőnöki órát Jászberényben

Idén a Szolnoki Törvényszék is részt vett a szolnoki Varga Katalin Gimnázium pályaorientációs napján

Igazságszolgáltatás Európai Napja Jász-Nagykun-Szolnok Megyében

Idén a Szolnoki Törvényszék is ott volt a Szolnoki Gulyás Fesztiválon

Egy hónap alatt három város, öt iskolájának, több mint háromszáz diákja járt Nyitott Bíróság rendezvényen Jász-Nagykun-Szolnok Megyében

Két nap alatt három iskolában tartottak Nyitott Bíróság rendezvényt Jász-Nagykun-Szolnok Megyében

Csaknem tízszer annyian vettek részt tavaly a Szolnoki Törvényszék Nyitott bíróság programjain, mint öt éve

Perszimulációs gyakorlat a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban

Nyitott Bíróság a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban

Nyitott Bíróság a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában

Nyitott Bíróság a zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskolában

Igazságügyi osztályfőnöki óra a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Gimnáziumban

Idén a bírósági szervezet is bekapcsolódott a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola pályaorientációs napjába

Félszáz diák járt a Szolnoki Törvényszéken és a megyei büntetés-végrehajtási intézetben

Másfél száz diáknak tartottak előadást a Karcagi Járásbíróság bírái a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Gimnáziumban

 

2017

Közel háromszázan jártak idén tárgyaláslátogatáson a Szolnoki Járásbíróságon

Gyermekotthonban tartott előadást a fiatalkorúak büntetőügyeire specializálódott törvényszéki bíró Szolnokon

Pályaorientációs nap a Martfűi József Attila Általános Iskolában a Szolnoki Törvényszék részvételével

Idén már több mint kétszázan jártak tárgyaláslátogatáson a Szolnoki Járásbíróságon

Igazságszolgáltatás Európai Napja Jász-Nagykun-Szolnok Megyében

Rákóczisok Napja – Nyitott Bíróság rendezvény a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

Igazságügyi osztályfőnöki óra és internetbiztonsági előadások a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában

Igazságügyi osztályfőnöki órán és börtönlátogatáson jártak a szolnoki Széchenyi István Gimnázium diákjai

Idén a bírósági szervezet is képviseltette magát a „Gyere-K-épbe” Regionális Gyermekjogi Roadshow-n

Idén már több mint száz diák vett részt hallgatóságként a Szolnoki Járásbíróság tárgyalásain

Előadás a bírói hivatásról Martfűn a Szakmák Éjszakáján

Általános iskolás tanulók jártak a Jászberényi Járásbíróság történelmi emlékhellyé nyilvánított műemlék épületében

Ismét diákok jártak a Szolnoki Járásbíróság tárgyalásán

Igazságügyi osztályfőnöki óra a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskolában

Középiskolások a Szolnoki Járásbíróság büntetőtárgyalásán

Gimnazisták látogattak a szolnoki bíróságra és a börtönbe

 

2016

Igazságügyi osztályfőnöki óra a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunhegyesen

Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja Jász-Nagykun-Szolnok Megyében

Nyitott Bíróság az abádszalóki Kovács Mihály Általános Iskolában

Igazságügyi osztályfőnöki óra a Kunhegyesi Református Általános Iskolában

Nyitott Bíróság Program – Gimnazisták a Szolnoki Járásbíróság tárgyalásán

Nyitott Bíróság Program a Szolnoki Törvényszéken

Nyitott Bíróság Program – Újabb száz Jász-Nagykun-Szolnok megyei diák vett részt a Nyitott Bíróság Program rendezvényein

Nyitott Bíróság Program – Több mint száz középiskolás a Szolnoki Járásbíróság tárgyalásain

„Nyitott Bíróság” Program – Ismét középiskolások a Szolnoki Járásbíróság tárgyalásán

„Nyitott Bíróság” Program – Középiskolások a Szolnoki Járásbíróság tárgyalásán

Nyitott Bíróság a Mezőtúri Járásbíróságon a Szolnoki Járásbíróság közreműködésével

 

2015

A Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja a Szolnoki Törvényszéken

Válóper diákszemmel – „Nyitott Bíróság” a Tiszafüredi Járásbíróságon

„Nyitott bíróság” Program – Középiskolások a Szolnoki Járásbíróságon

„Nyitott Bíróság” Program – igazságügyi osztályfőnöki óra a tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskolában

„Nyitott Bíróság” Program – általános iskolások a Szolnoki Járásbíróságon

Együtt a gyermekek biztonságáért - „Nyitott bíróság” Tiszafüreden

„Nyitott Bíróság” Program – tárgyaláslátogatással kiegészített igazságügyi osztályfőnöki óra a Jászberényi Járásbíróság szervezésében

„Nyitott Bíróság” Program – igazságügyi osztályfőnöki óra a tiszaburai Általános Iskolában

„Nyitott Bíróság” Program – Általános iskolások a tárgyalóteremben

„Osztályfőnöki órák a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban” - programsorozat a Szolnoki Törvényszéken

Osztályfőnöki órák a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban

 

2014

Nyílt nap a Karcagi Járásbíróságon

A Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja – Nyitott Bíróság a Szolnoki Törvényszéken

Nyitott Bíróság – Internetbiztonság Tiszafüreden

„Nyitott bíróságok” program a Tiszafüredi Járásbíróságon II.

„Nyitott bíróságok” program a Tiszafüredi Járásbíróságon

A Szolnoki Járásbíróságra látogatott a Szandaszőlősi Általános Iskola a Nyitott Bíróság program keretében

„Nyitott Bíróság” programok a Szolnoki Törvényszék szervezésében