Sajtóközlemény

2017. október 17.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. október 11-én meghozott ítéletével jogerősen lezárult a 2013. szeptember 3-án este 22.00 óra körüli időben Karcag külterületén, a 34103 számú úton történt halálos kimenetelű közúti baleset miatt indult büntetőügy.

2017. október 13.

A Jászberényi Járásbíróság 2017. szeptember 29-én annak a két, 38 illetőleg 50 éves férfinak a büntetőügyében hozott ítéletet, akik a nem jogerős ítélet szerint 2014. június 29-én a déli órákban, 12 óra 30 perc körüli időben az egyik jászapáti vendéglőben verekedtek össze.

2017. október 10.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. október 6-án jogerősen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017.

2017. október 10.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. október 2-án meghozott ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 10 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016.

2017. október 9.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. október 6-án helybenhagyta a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az 57 éves férfit, aki a  2015.

2017. október 6.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. szeptember 26-án helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét melyben a bíróság rablás és magánlaksértés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 45 éves férfit, aki 2015. március 14-én éjjel 1.00 órakor bement egy fegyverneki családi házba.

2017. október 6.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. október 3-án elrendelte az előzetes letartóztatását, annak a férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. október 1-jén hajnali 3 óra 30 perc körüli időben Jászapátin megjelent az egyik ház előtt, kiabálni kezdett, két, a helyi rendőrőrsön dolgozó rendőrt keresett és mindkettejüket bántalmazással, megöléssel fenyegette.

2017. október 4.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. szeptember 28-án meghozott, aznap jogerős ítéletével jármű önkényes elvétele bűntettében mondta ki bűnösnek és 180.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a 24 éves büntetlen előéletű tiszapüspöki férfit, aki 2017.

2017. szeptember 28.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. szeptember 25-én elrendelte az előzetes letartóztatását annak a korábban házi őrizetben lévő férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017.