Felmászott a villanyoszlopra és letörte róla a térfigyelő kamerát

A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben rongálás vétsége miatt 9 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte, azt a férfit, aki tavaly nyáron Jászladányban felmászott az egyik villanyoszlopra és a tetejéről letörte a helyi polgárőrség térfigyelő kameráját.

Az eset 2017. június 17-én hajnali fél három körül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászladányban történt. A férfi, aki beismerte tettét, erősen ittas volt, amikor úgy döntött, hogy tönkreteszi a nagyközségben élők biztonságát szolgáló készüléket. Tettével 130.000 Ft kárt okozott a helyi polgárőségnek.

A hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt, rongálást követ el, aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz.

Az ügyben 2017. július 4-én emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság pedig már másnap, 2017. július 5-én ítéletet hozott: a férfit, aki többször állt már bíróság előtt, kisebb kárt okozó rongálás vétségében mondta ki bűnösnek, amiért, mint különös visszaesőt 9 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügyben a napokban született jogerős döntés. A Szolnoki Törvényszék 2018. április 26-án meghozott másodfokú határozatában az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.

 

Szolnok, 2018. május 2.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya