Ellopta anyja bankkártyáit és pénzt próbált levenni velük egy huszonéves lány Besenyszögön

A Szolnoki Járásbíróság lopás vétsége és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérlete miatt 2 évre próbára bocsátotta azt a húszas éveiben járó, büntetlen előéletű lányt, aki a nem jogerős ítélet szerint tavaly novemberben ellopta anyja bankkártyáit és többször, eredménytelenül próbált meg pénzt levenni velük.  

Az eset 2017. november 25-én délután a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön történt. A fiatal, büntetlen előéletű lány, aki nemrég költözött el a szülői házból a ruháiért ment vissza a lakásba. Édesanyja távollétét kihasználva 10.000 Ft készpénzt és két bankkártyát vett ki anyja pénztárcájából. Rögtön egy bankautomatához ment, az egyik bankkártyával lekérdezte édesanyja egyenlegét, míg a másikkal többször pénzt próbált felvenni, azonban nem járt sikerrel, mert anyja a kártya korábbi PIN-kódját megváltoztatta. 

A hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt, lopást követ el, aki idegen dolgot azért vesz el mástól, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A bűncselekmény minősítése, súlya az eltulajdonított dolog értékétől és az eltulajdonítás módjától, körülményeitől függ. Jelen esetben az eltulajdonított dolog értéke nem haladta meg a szabálysértési értékhatárt, mégis bűncselekményről beszélünk, mert a készpénzzel együtt egy bankkártyát, a büntetőjog nyelvén készpénz-helyettesítő fizetési eszközt is elvitt a vádlott édesanyja pénztárcájából.

Emellett szintén bűncselekményt, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást követ el számos más eset mellett az, aki jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával kárt okoz. Jelen esetben a lány csupán megpróbált pénzt felvenni, azaz megkísérelte az utóbbi bűncselekmény elkövetését.

Az ügyben 2018. április 5-én emelt vádat a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság pedig aznap ítélet hozott: a büntetlen előéletű lányt szabálysértési értékre, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétségében és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, amiért 2 évi próbaidőre próbára bocsátotta.

A próbára bocsátás nevelő jellegű intézkedés, melynek alkalmazása esetén a bíróság megállapítja, hogy a vádlott bűncselekményt követett el, de a jogkövetkezményekről való döntést későbbre halasztja. Ha a vádlott a próbaidő tartama alatt újabb bűncselekményt követ el, vagy a próbaidő alatt más, korábban elkövetett bűncselekménye miatt is elítélik, a bíróság jelen bűncselekménye miatt is büntetést szab ki vele szemben. Ha azonban a próbaidő tartama alatt nem követ el újabb bűncselekményt, és más, korábban elkövetett bűncselekmény miatt sem ítélik el, a próbaidő leteltével jelen bűncselekmény miatti büntethetősége megszűnik.

Az ítéletet nem jogerős. A vádlott és védője tudomásul vette ugyan a döntést, az ügyész azonban fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik majd.

 

Szolnok, 2018. április 12.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya